Maradna osztályfőnök Klaus Johannis felesége

A pedagógusi állásáról és az osztályfőnöki posztjáról sem kíván lemondani Carmen Johannis. Az államfő felesége a köztelevíziónak adott interjúban elmondta, a következő években ingázni kíván Bukarest és Nagyszeben között.

Carmen Johannis a Gheorghe Lazăr főgimnáziumban tanít angolt, emellett egy kilencedikes osztály osztályfőnöke is. Tervei szerint csökkentett óraszámban tanítana tovább, és osztályát sem hagyná cserben. „Megpróbálok majd hetente néhány napot Nagyszebenben tölteni” – jelentette ki.

Korábban a Szeben megyei tanfelügyelőség illetékesei azt nyilatkozták, hogy a tanév első félévében Carmen Johannis mindenképpen megőrzi katedráját a nagyszebeni főgimnáziumban. A félév lejárta után pedig három opciója van: marad a tanintézményben, kérvényezi állása áthelyezését Bukarestbe,  vagy fizetés nélküli szabadságra megy.

Maszol.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »