Román–magyar vitafórum indul Sepsiszentgyörgyön

Vox populi (A nép hangja) címen román-magyar vitafórum indul jövő hétfőn Sepsiszentgyörgyön, amelynek keretében a szervezők a románokat és magyarokat összekapcsoló, illetve elválasztó kérdésekről kívánnak nyilvános párbeszédet folytatni – írta csütörtöki számában a Háromszék című napilap.

A vitafórumnak a Babeş–Bolyai Tudomány­egyetem sepsiszentgyörgyi tagozata ad otthont. A kezdeményezők – Madalin Guruianu helyi önkormányzati képviselő, a helyi akadémiai vitaklub vezetője és Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár, megyei önkormányzati képviselő – abban reménykednek, hogy a párbeszéd által a két nép jobban megismerheti, megértheti egymást. Mindkét kezdeményező a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben politizál, de hangsúlyozták, hogy a vitafórumot civilként kezdeményezték.

A vitafórum első találkozóján két véleményformáló, Sánta Imre református lelkész és Daniel Santa, a Közösségért egyesület elnöke osztja meg tapasztalatait a szokásokról, ünnepekről, hagyományokról. A szervezők elképzelése szerint szó esik március 15-ről, a magyar nemzeti ünnepről és december elsejéről, Románia állami ünnepéről, az Erdély és Románia egyesülését kimondó gyulafehérvári nagygyűlés napjáról, továbbá a magyar, illetve a román kultúra napjáról, a Szent György-napokról, az együtt és külön ünneplés problematikájáról.

A meghívottak negyedórás előadása után bárki azon a nyelven szólhat hozzá a témához, amelyiken akar. A kezdeményezők biztosítják a román-magyar tolmácsolást. Az elképzelés szerint minden hónap utolsó hétfőjén tartják majd a Vox populit. Madalin Guruianu elmondta, hogy szándékuk szerint bármilyen téma megvitatható, tabuk nincsenek, csak a civilizált vitaformához ragaszkodnak, és a személyeskedést igyekeznek kizárni.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »