Komoly vitákat hozhat az MKP javaslata

Tavaly közzétették, idén már beszélni is fognak róla. Az MKP autonómiakoncepciója miatt eldurvulhat a közelgő választási kampány, véli az elemző. Az MKP autonómia-koncepcióját a párt tavaly decemberben tett közzé internetes oldalán, írja az Új Szó.

Azóta nem igazán hallani róla, még sajtótájékoztatót sem hívtak össze a téma kapcsán. Idén tavasszal viszont elkezdik intenzívebben kommunikálni, árulta el kérdésünkre Berényi József. „Az év első felében fogjuk népszerűsíteni, és látogatni fogjuk vele Dél-Szlovákia településeit” – mondta a pártelnök. Az idei viszont már a választások előtti év, a parlamenti választások ugyanis jövő márciusban lesznek, így 2015 második felében már dübörögni fog a kampány. Az autonómiatörekvésekkel kapcsolatban a szlovák politikai elit nagyon érzékeny, így fennáll a veszélye, hogy nemzetiségi alapú hisztériát vigyen a kampányba. Az MKP autonómiatervezetével kapcsolatban a legnagyobb kérdés, hogy ezt hogyan fogják kommunikálni, véli Ján Baránek. A Polis ügynökség elemzője szerint ugyanis értelmetlen nacionalista politikai kirohanásokat eredményezhet, ha nem kezelik megfelelően. Baránek ugyanakkor emlékeztet, hogy az MKP elképzelése inkább a kulturális autonómia elemeit ötvözi a kisebbségi önkormányzatiság egyes elemeivel, vagyis nem olyan modellt képvisel, mint amilyennel például a spanyolországi Baszkföld rendelkezik. „Egyébként, ahogy én látom, délen az emberek nem nagyon igyekeznek az ilyen projektekbe. De ha jól adja elő a párt, hozhat nekik szavazatokat. Mert hogy ez az egész egyébként főleg az MKP és a Híd versengéséről szól” – vélekedik Baránek. Berényi állítása szerint az anyag közzététele óta folyamatosan érkeznek vélemények a koncepció kapcsán a párthoz. Szlovák változat egyelőre nem került fel az internetre. „Már csak az én jóváhagyásomra vár, itt van a táskámban. Jövő héten fölkerül” – mondta pénteken. Mivel szlovák sajtóhírt is küldtek ki, szlovák reakciókat is kaptak, tette hozzá.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »