Többezres tüntetés Pakisztánban a Charlie Hebdo ellen

Ezrek tüntettek vasárnap Pakisztánban a Charlie Hebdo francia szatirikus lap újabb Mohamed-karikatúrája miatt, a szaúdi Dzsiddában felemelte szavát ellene az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), az iráni fővárosban pedig hétfőre hirdettek demonstrációt a francia nagykövetség elé.

A kelet-pakisztáni Lahorban mintegy ötezren gyűltek össze a francia magazin elleni tiltakozásra. „Mozgalmat indítunk a szeretett prófétánkat sértő karikatúrák ellen” – mondta Háfiz Szaid, az egyebek közt a szomszédos India elleni támadások miatt betiltott, Laskar-e-Taiba (Igazak Hadserege) nevű szésőséges szervezet alapítója.  

Szaid arra sürgette a pakisztáni kereskedőket, hogy állítsák le a francia termékek behozatalát, a pakisztáni vezetőket pedig arra, hogy próbáljanak meg nemzetközi törvényt elfogadtatni az istenkáromlás büntetésére. Pakisztánban halállal sújtható a blaszfémia. Lahorban részt vettek a demonstráción a radikális Dzsamáat-ud-Dava tagjai is.    Felvonulások voltak az ország legnagyobb városában, Karacsiban, valamint Kvettában, Pesavarban, Multánban és másutt is. Karacsiban több mint kétezren tüntettek, a Dzsamáat-e-Iszlámi vallási párt szervezte az országalapító Muhammad Ali Dzsinna mauzóleumáig vonuló menetet. Keresztény papok küldöttsége is csatlakozott hozzájuk a muzulmánokkal való szolidaritásuk kifejezéseképpen.    A Charlie Hebdo rajza „intoleráns, tiszteletlen, gyűlöletről és érzéketlenségről tanúskodik”, és „kigúnyolja a muzulmán vallás legtiszteltebb alakját”  – vélekedett vasárnapi közleményében a dzsiddai székhelyű OIC emberjogi bizottsága, mindamellett „további mérsékletre” szólította fel a muzulmánokat a helyenként erőszakba torkolló tüntetések nyomán. A leghevesebb demonstrációk az afrikai Nigerben voltak, ahol tízen meghaltak és legalább nyolc templomot felgyújtottak.    Iránban iszlamista diákok hétfőre hívtak tüntetésre a teheráni francia nagykövetség elé, tiltakozásul a sértőnek ítélt rajz publikálása ellen – közölte vasárnap a helyi média. A francia külképviselet egy üzenetében közölte, hogy szolgáltatásai és a hozzá kapcsolódó kulturális szervezetek zárva lesznek hétfőn, és kérte az ott lévő francia állampolgárokat, hogy „tartózkodjanak minden mozgástól a kerületben”. A főváros északi részén lévő francia iskola is zárva lesz biztonsági okokból.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »