Romániában hiúsítottak már meg terrortámadásokat

A nemzetbiztonsági szerveknek több terrortámadást is sikerült meghiúsítania Románia területén – jelentette ki hétfőn egy interjúban a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója. George Maior szerint a lakosságot nem fenyegeti közvetlen veszély.

Maior igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy voltak-e már próbálkozások terrormerényletek végrehajtására Romániában. A SRI igazgatója nem közölt ezekről részleteket. „Nekünk a megelőzés a fő feladatunk, és teljesítettük a küldetésünket” – jelentette ki a ziare.com-nak. A megelőző intézkedések között a nemkívánatos személyek kiutasítását, határon történő feltartóztatását említette.

Maior ugyanakkor biztos abban, hogy a párizsihoz hasonló terrortámadások lesznek még Európában. Szerinte a jelenleg a Közel-Keleten harcoló több száz európai hazatérése közvetlen veszélyt jelent a kontinens államainak biztonságára.

„Sajnos egyet kell értenem a brit titkosszolgálat, az MI5 vezetőjének, Andrew Parkernek a szavaival: lesznek még terrormerényletek Európában. Résen kell lennünk” – fogalmazott.

Maior elmondta: a Párizsban történteket követően a román hatóságok is hoztak néhány intézkedést az esetleges romániai merényletek megelőzésére. Így például megerősítették néhány potenciális célpont védelmét, szigorították a határellenőrzést. Az ország terrorkészültségi szintjét azonban nem emelték.

Azért nem – hangsúlyozta a SRI igazgatója –, mert Romániát jelenleg nem fenyegeti közvetlen terrorveszély. „A lakosságnak meg kell értenie, hogy mindent megteszünk az ilyen típusú veszélyek elhárításáért, a jelenlegi készültségi szint megőrzéséért” – fogalmazott Maior.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »