A Mohamed-karikatúrát lehozó német újságnál gyújtogattak

A sajnálatos párizsi események után a hétvégén egy német újság szerkesztőségében is a Charlie Hebdo karikatúráival kapcsolatba hozható gyújtogatásra került sor. A hivatalos források még nem erősítették meg ezen összefüggést, ugyanakkor a német médiában rendkívül nagy felháborodást és félelmet keltett az eset.

Vasárnap virradóra a Hamburger Morgenpost szerkesztőségében ismeretlen elkövetők gyújtogattak, két gyanúsítottat a rendőrök azonban már letartóztattak. Az észak-németországi újság által közzétett információk alapján az elkövetők feltételezhetően hajnali 2 órakor dobtak gyújtószerkezetet az ablakon keresztül a szerkesztőség épületébe. A két helyiségben felcsapó lángokat a tűzoltóknak időben sikerült megfékeznie: csupán néhány dokumentumban keletkezett kár, de személyi sérülés nem történt – tudósít a Der Spiegel.

Szerencsére a fent említett időpontban szerkesztőségi munkatársak nem tartózkodtak az épületben, így nem került sor tragédiára. Frank Niggemeier, a lap főszerkesztője azonban mély megrendülését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egy rendkívül liberális és a világ sokszínűségével szemben nyitott városban, mint Hamburg ilyen eset történhet, olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. A rendőrségi szóvivő nyilatkozata alapján a tüzet sikerült rövid időn belül eloltani, az épületet azóta kiszellőztették, így a szerkesztőségi munka is zavartalanul folytatódhat. A Süddeutsche Zeitung értesülései értelmében az elmúlt órákban, két, a környéken tartózkodó és gyanúsan viselkedő, 35 és 39 éves férfit vettek őrizetbe a hatóságok, az államvédelem pedig az ügy kapcsán nyomozásba kezdett.

Habár a hivatalos rendőrségi álláspont alapján egyelőre ismeretlen okból kifolyólag került sor a gyújtogatásra, érdekes egybeesésként tartja számon a német sajtó, hogy a Hamburger Morgenpost csütörtöki kiadványának címlapján a Charlie Hebdo szatirikus lapban korábban közölt, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat közöltek. A rendőrségi szóvivő azonban nem erősítette meg, hogy bármiféle összefüggés bizonyítható lenne a karikatúrák és a gyújtogatás között. 

Küttel Orsolya

Friss hírek