Sok párt irigyelné a Smer problémáit

Némelyik politikai párt akár még irigyelhetné is a Smer problémáit, véli Marek Maďarič. A párt alelnöke szerint a minden szinten erős, tudósít az Új Szó.

„A pártot nem hagyják el a képviselői, nem osztódik. Meg tudja őrizni erős támogatottságát, kormányban és ellenzékben egyaránt. De nem azt akarom mondani, hogy maximálisan elégedettek lehetünk” – mondta. Véleménye szerint a Smernek kormánypártként nagyobb hangsúlyt kellene fektetni olyan stratégiai területekre, mint például az oktatás. „Még szociálisabbak lehetnénk, bár a jobboldali pártokhoz képest a különbség már most markáns” – tette hozzá. A politikus a legutóbbi kongresszuson arról beszélt, hogy vigyázniuk kell, nehogy  a HZDS vagy az SDKÚ sorsára jusson. „Mind a kettő erős kormánypárt volt, a HZDS különböző okokból megszűnt létezni, és az SDKÚ nagy valószínűséggel nem jut a parlamentbe” – emlékeztetett. Véleménye szerint a pártnak erős önreflexióra van szüksége, hogy hosszú élettartama legyen. „Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül kell mindig kormányon lenni. Az én vágyam az, hogy a Smer egy erős szociáldemokrata párt legyen, állandó eleme a hazai politikai rendszernek. Azonban jelenleg hiányzik az ideológiai ellensúly, az atomizálódott jobboldali pártok nem tudnak életképes megoldásokat kínálni” – mondta Marek Maďarič.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »