Nem hívták az ellenzéket az őszi tüntetésekre

Az ellenzéki vezetők, akik az őszi tüntetéssorozatot szervezték, engem nem hívtak a tribünökre – mondta a parlamenten kívüli Sieť párt elnöke, Radoslav Procházka. Minderről az Új Szó írt.

Ha hívták volna, nem utasította volna el az invitálást. „Nem törekedtem arra, hogy hagyjanak szónokolni. Nem törekszem a tribünökre mindenáron. A demonstrációkat személyes részvételemmel támogattam. Nyilvánosan megköszöntem az embereknek, akik eljöttek” – mondta. A parlamentből tavaly önként távozott politikusnak elég, amit a Sieť csináln. „Sok dolgot sikerült megfékeznünk, és ez erőfeszítéseink és Miroslav Beblavý eredménye. Számunkra az eredmény a fontos” – tette hozzá. 

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »