Szerbia: a hatalom az integráció folytatását kockáztatja

Az aktuális hatalom az eurointegrációs folyamatok folytatását kockáztatja azzal, hogy nem váltja valóra a brüsszeli megállapodásba foglaltakat, véli Bojan Pajtić, a Demokrata Párt (DS) vezetője.

Pajtić a Danas napilapnak adott interjújában azt állítja, Tomislav Nikolić elnök, aki tisztában van a brüsszeli megállapodásban foglaltakkal, kijelentések sorával próbálja magát elhatárolni a kormánytól, s a Szerb Haladó Párt (SNS) azon szavazóinak bizalmába férkőzni, akik csalódtak az uniós csatlakozásról és a nyugattal való együttműködésről szóló mesékben.

“A kormány ismét ignorálni fogja Nikolić javaslatát, akárcsak legutóbb, ő pedig azt fogja hangoztatni, hogy azért mégiscsak felkínált valamit. Ezzel együtt fogják az orruknál fogva vezetni a választók mindkét táborát – az európai beállítottságúakat és az euroszkeptikusokat egyaránt. Ez nem más, mint egy újabb színjáték az SNS rendezésében, amelyben a jó és a rossz rendőr szerepe attól függően változik, hogy ki ül a közönség soraiban”, mondta Pajtić, így kommentálva Szerbia elnökének azon kijelentését, mely szerint a polgárok előbb választják a szegénységet, mintsem, hogy elismerjék Koszovó függetlenségét.

Pajtić szavai szerint a DS támogatta a brüsszeli megállapodást, mert ez az európai integrációs folyamat folytatását is jelenti. “Ez a hatalom most ezt a folyamatot sodorja veszélybe azzal, hogy nem teljesíti a benne foglaltakat. Az ilyen viselkedés következménye az a vereség is, amelyet a kormány élt meg azzal, hogy a múlt évben a csatlakozási tárgyalások egyetlen fejezetét se nyitották meg, s ami még rosszabb, az Európai Tanács decemberi záradékai között említés sem történik arról, mikor nyithatnák meg az első fejezetet”, véli a demokraták vezetője.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »