Nem erőltetik az előrehozott választásokat

A Szabadság és Szolidaritás nem fog nyomást gyakorolni a kormányra az előrehozott választások érdekében, és rendes időben, 2016 tavaszán számol a parlamenti választásokkal – jelentette ki Richard Sulík, a párt elnöke.

„De ha Robert Fico úgy gondolja, hogy kisfiúként azzal fenyegetőzhet, hogy ha nem hagyjuk abba a tüntetéseket, lemond a kormány, ám tegye. Senki sem függ tőle, a temetők tele vannak pótolhatatlan emberekkel” – mondta a SITA hírügynökségnek Sulík. A pártelnök szerint az SaS arra is fel van készülve, hogy ha a miniszterelnöknek az lesz a megfelelő, akkor a kormány lemond. „Fel vagyunk készülve erre az alternatívára is. De ő nem mond le, csak a levegőbe beszél, ahogy az szokása. Ezért azt feltételezzük, hogy a választások időpontja 2016. március 5. lesz. De tévedhetek, ez nem kizárt” – mondta.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »