Indonézia: megtalálták az eltűnt repülőgép roncsait

Indonéz illetékesek keddi közlése szerint immár biztosra vehető, hogy a tengerben talált roncsdarabok a vasárnap eltűnt utasszállító repülőgép maradványai.

Helikopteres kutatók hat holttestet is találtak a víz felszínén, a tetemek közül hármat már helikopterre emeltek, és egy indonéz hadihajóra szállítottak. Egyik tetemen sem volt mentőmellény. A holttesteket azon a tengerrészen fedezték fel, amely felett a repülőt utoljára látták, tíz kilométerre attól a helytől, ahonnan a pilóta még beszélt a légiirányítókkal. A közelben poggyászokat is találtak.

Az Airbus A320-200-as típusú gépen 162-en voltak: 155 indonéziai, három dél-koreai és egy-egy malajziai, szingapúri, brit és francia – utóbbi a másodpilóta volt. A hozzátartozók közül sokan a surabayai repülőtér várótermében várják kétségbeesetten a híreket. Közülük többen összeestek és orvosi ellátásra szorultak.

Az AirAsia gépe vasárnap reggel Surabayából Szingapúrba tartott. A jakartai légi irányítás radarképernyőiről helyi idő szerint 6 óra 17 perckor tűnt el. A kapcsolat a felszállás után 42 perccel szakadt meg, amikor a repülőgép a Jávai-tenger fölött, Kalimantan (Borneó) és Jáva között repült. A pilóta nem adott le vészjelzést, de közvetlenül az eltűnés előtt engedélyt kért a repülésirányítóktól arra, hogy nagyobb magasságba emelje a gépet. Az engedély megadása váratott magára, mert hét másik gép repült a közelben.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Magasabb adóterhet kap a Mol augusztustól

A törvényjavaslat kiterjeszti a kőolajtermék-előállító különadóját a 2 és 5 amerikai dollár közé eső árkülönbözetre, illetve a 2027. adóévre is. Az intézkedés idén 6,25 milliárd forinttal, jövőre pedig újabb 15 milliárd forinttal javítja a költségvetési egyenleget.

Read More »
sherlockrehab.hu

Tévhitek a gerincsérvről (x)

Számos tévhit kötődik a gerincsérvhez. Sokan azonnal a legrosszabbat feltételezik, holott számos félreértés övezi ezt az állapotot. Részben a média, részben a tévesen értelmezett tanulmányok gerjesztik ezt az aggodalmat.

Read More »