Amerikai képviselők Belgrádban

A nyolc tagból álló képviselőházi delegáció európai körútjának egyik állomásaként érkezett meg a szerb fővárosba – tudósít a Tanjug a belgrádi amerikai képviselet által kiadott közleményre hivatkozva. A küldöttség vezetője, az alsóház igazságügyi bizottságában is elnöklő virginiai Bob Goodlatte mellett New York, Wisconsin, Pennsylvania, Tennessee, Georgia és két fővel Texas is képviselteti magát.

A misszió legfontosabb célkitűzése a Nyugat-Balkán térség euroatlanti integrációjának minél határozottabb támogatásában és elősegítésében ölt testet a nagykövetség által kiadott dokumentum szerint. A rendelkezésre álló időkeretben a tárgyalások során az amerikai fél várhatóan mindenképpen érinteni fogja a jogrendszerrel, a kiberterrorizmus elleni fellépéssel, továbbá a szerv-, illetve emberkereskedelemmel kapcsolatos kérdéseket.

A kormányzati tisztviselők mellett a washingtoni delegáció megbeszéléseket kezdeményez több parlamenti bizottság, így az igazságügyi, a nemzetbiztonsági szakszolgálatokat felügyelő, illetve a gazdasági és a fejlesztési kérdésekkel foglalkozó testület képviselőivel is, továbbá találkoznak a magánszféra és a civil szervezetek vezető szereplőivel.

Kaszás Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »