Már nem érdekli a pártelnökség Victor Pontát?

Victor Ponta azt fontolgatja, hogy nem pályázza meg a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségét a jövő tavaszra tervezett rendkívüli kongresszuson.

„Nem jelöltetem magam a párt élére, ha arra a következtetésre jutok, hogy jobb egy nyertes csapat egyszerű tagja, mint egy vesztes csapat kapitánya lenni” – idézte a kormányfőt a Mediafax.

Ponta elmondta, gyökeres változásra van szüksége a PSD-nek. Azt hangoztatta, hogy korlátozni kellene a párt „megyei kiskirályainak” a beleszólását a döntéshozatalba. Megismételte ugyanakkor azt a korábbi felvetését, hogy lemond a miniszterelnöki tisztségről, ha az államfő szavatolja, hogy a PSD által javasolt személyt nevezi ki a kormány élére.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »