Peru: megkezdődött az ENSZ-klímacsúcs

Közel kétszáz ország képviselőinek részvételével megkezdődött a COP20 elnevezésű, az ENSZ által megrendezésre kerülő klímacsúcs Peruban.

Összesen 194 ország több mint 12 ezer szakértője ül tárgyalóasztalhoz Peru fővárosában, Limában az ENSZ-klímacsúcs keretén belül, hogy a globális felmelegedés elleni küzdelemről tanácskozzon. A konferencia célja egy olyan tervezet kidolgozása, mely előkészítené a terepet egy, a jövő évi párizsi csúcs alkalmával aláírásra kerülő globális megállapodás létrehozására.

A szerződés aláírásával a részes felek elköteleznék magukat arra, hogy megváltoztatják a világ árutermelésének jelenlegi rendszerét, mely az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának évenkénti 2,2 százalékos emelkedéséért felelős. Ha nem történik drasztikus változás ezen a téren, akkor az évszázad végéig körülbelül 4 százalékkal fog emelkedni a Föld átlaghőmérséklete az iparosodás előtti korszakhoz viszonyítva, melynek egyenes következménye többek között a gleccserek még nagyobb mértékű olvadása vagy a művelhető területek további csökkenése. Ahogy Christina Figueres, az ENSZ éghajlat-politika vezetője is elmondta, a klímaváltozás hatásai még sosem voltak ennyire látványosak és nyilvánvalóak, mint napjainkban.

A COP20 csúccsal egyidejűleg szintén Limában kerül megrendezésre a Népek Csúcstalálkozója is, melynek keretén belül a civil társadalom is véleményt nyilváníthat az éghajlatváltozás kérdéseiről. 

Gumhert Dóra

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »