Kolumbia: lehetővé válhat a béketárgyalások folytatása

A FARC gerillaszervezet kedden szabadon engedett két foglyul ejtett katonát, melynek köszönhetően kilátásba került a béketárgyalások folytatása.

A FARC november elején egy, a kolumbiai hadsereg és a gerillaszervezet közötti ütközetben foglyul ejtett két katonát az ország északkeleti részén található Arauca megyében. Ezt követően múlt vasárnap újabb túszokat ejtett: elrabolta Rubén Darío Alzate magas rangú katonatisztet, valamint egy vele tartózkodó másik katonát és egy ügyvédet. Az emberrablásra adott válaszként Juan Manuel Santos elnök az összes túsz szabadon bocsátásáig felfüggesztette a kormány és a FARC között két éve tartó havannai béketárgyalásokat.

A gerillaszervezet kedden a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságával együttműködve szabadon engedte a két korábban foglyul ejtett katonát, Paulo Cesar Riverát és Jonathan Andres Diazt, akiket ezt követően átadtak a kolumbiai hadseregnek, majd Bogotába szállítottak, hogy újra találkozhassanak családtagjaikkal.

A FARC ígéretet tett arra, hogy a hétvégéig szabadon engedi a kezükre került eddigi legmagasabb rangú tábornokot és két kollégáját is. Santos elnök üdvözölte a gerillaszervezet ezen lépését, valamint leszögezte, hogy a foglyok elengedése a gerillák békekötésre való hajlandóságát mutatja, így újra kilátásba került a béketárgyalások folytatása, amellyel lezárulhatna az 1964 óta tartó, több mint 200 ezer áldozatot követelő véres konfliktus. 

Gumhert Dóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »