Mégsem zárulnak be a kapuk a bevándorlók előtt?

A brit belügyminiszter szerint tarthatatlan az a terv, hogy jövőre százezerrel csökkentsék az Egyesült Királyságba érkező bevándorlók számát. De a következő hónapokban nem lesz hiány ígéretekből.

Míg a legfrissebb hírek szerint a londoni kormány olyan ajánlásokat fogalmaz meg, hogy az újonnan érkező uniós munkavállalóktól megvonna minden szociális juttatást az országban ledolgozott első öt évben, addig ezzel egyidőben a belügyminiszter kijelentette: a kabinet elhatárolódik attól az elképzelésétől, hogy már a jövő évtől százezer fővel csökkenti a nettó bevándorlók számát.

Mint vasárnap a Daily Telegraphnak nyilatkozó Theresa May indokolta; nem lenne ésszerű a jelenleg az uniós átlagnál jobban teljesítő brit gazdaságban radikálisan redukálni a külföldi munkavállalók létszámát. Szerinte jelenleg az Egyesült Királyságnak nem feltétlenül a migráció okozza a legnagyobb problémát, hanem az Iszlám Állam miatt egyre fokozódó terrorfenyegetettség.

A belügyminiszter asszony úgy véli, hogy az unión belüli, személyek szabad áramlásáról szóló alapelv újratárgyalható a többi tagállammal; „Beszéltünk már erről a témáról olyan országokkal, mint Hollandia vagy Németország, és a hangulat kezd számunkra pozitívan változni”.

A Munkáspárt részéről azzal reagáltak a nyilatkozatra, hogy ezzel a kormány elismerte és levette a felelősségét arról, hogy nem tudja teljesíteni a bevándorlás területén a céljait. A brit kormányfő szinte egész ciklusa alatt hangoztatta, hogy korlátozni kell mind az uniós, mind az azon kívüli bevándorlást, főként a „szociális turizmusból” élők kedvét szegni az országba való letelepedéstől.

David Cameron konzervatív-liberális kabinetének azonban már nincs sok ideje felkészülni a jövő májusban rendezendő parlamenti választások kampányára. A retorikában sokkal élesebb hangot megütő, unió – és bevándorlásellenes UKIP komoly kihívást jelent a toryknak. A legutóbbi időközi választás is a szélsőjobboldali UKIP győzelmét hozta, s a szavazók jelentős része kezdett átpártolni a nacionalista párt táborába. A Konzervatív Pártnak sürget tehát az idő, hogy a Westminster soraiban ők legyenek fölényben 2015 közepén is.

Sikos Péter

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »