Latin-Amerika elnökei üdvözölték Obama bevándorlási reformját

Barack Obama pénteken aláírt elnöki rendeleteit – melyek körülbelül ötmillió illegális bevándorló státusának legalizálását tennék lehetővé – örömmel fogadták Latin-Amerikában is.

Barack Obama fontos lépést tett az Egyesült Államokban tartózkodó több mint 11 millió illegális bevándorló ügyének rendezése érdekében. Az elnök pénteken két olyan rendeletet írt alá, melyeknek értelmében körülbelül ötmillió illegális bevándorló kaphat törvényes státust, valamint munkavállalási engedélyt. Obama ezen lépését a republikánusok tiltakozással, a latin-amerikai elnökök azonban örömmel fogadták, főleg a legtöbb bevándorlót kibocsátó Mexikó és a közép-ameriki országok államfői.

Enrique Peña Nieto mexikói elnök elismerését fejezte ki Barack Obamának. Peña szerint az USA elnöke igazságosan cselekedett, és az általa meghozott rendelkezések az utóbbi harminc év legfontosabb döntései közé sorolhatók. Obama memorandumainak köszönhetően számos család újraegyesülhet, valamint az USA-ban eddig illegálisan tartózkodók újra kapcsolatba léphetnek Mexikóban élő rokonaikkal.

Ami a közép-amerikai országokat illeti, Juan Orlando Hernández hondurasi elnök a helyes irányba tett lépésként értékelte az átmeneti megkönnyebbülést jelentő rendelkezéseket, de arra kérte az USA Kongresszusának tagjait, hogy minél előbb átfogó bevándorlási reformot fogadjanak el. Hernández szerint Obama döntéseinek köszönhetően hondurasiak százezrei maradhatnak legálisan az Egyesült Államokban, valamint a rendelkezések várhatóan az USA és Latin-Amerika közötti kapcsolatokat is megerősítik majd. 

A salvadori és a guatemalai kormány is örömmel fogadta Obama memorandumait. Otto Pérez Molina guatemalai elnök leszögezte, hogy több mint százezer guatemalait fognak előnyösen érinteni az újonnan elfogadott rendeletek. 

Gumhert Dóra

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »