Újabb magyar képviselő ellen indult bűnvádi eljárás

Hivatali visszaélés gyanújával Markó Attila képviselő ellen is bűnvádi eljárás indult abban az ügyben, amelyben csütörtök este őrizetbe vették a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyészét, Alina Bicát és további három személyt – közölte a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Az RMDSZ politikusa szintén tagja volt az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Ügynökség keretében működő Központi Kárpótlási Bizottságnak, amelynek tagjai az ügyészek szerint 2011-ben hatalmas, túlbecsült összegű kárpótlást hagytak jóvá egy bukaresti ingatlan tulajdonosának, és ezzel közel 62 millió eurós kárt okoztak az államnak.

Markó Attila csütörtök este a maszol.ro-nak elmondta, nem érti, hogyan keveredett a neve ebbe az ügybe. „Valóban tagja voltam a kárpótlási bizottságnak, de fogalmam sincs, hogy a testület többi tagja mit művelt” – mondta a képviselő.

A korrupcióellenes ügyészek szerint a kárpótlási bizottság tagjai tudatosan szemet hunytak afölött, hogy a szóban forgó telek értékét meghatározó szakértő a valós érték háromszorosát állapította meg. A Mediafax hírügynökség ügyészségi forrásokból arról értesült, hogy Alina Bica a jóindulatért cserében közvetítőkön keresztül egy telket kapott a Bukarest melletti Snagovon, amelyet később eladott.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »