A cégeknek nem fűlik a foguk a közös gázvásárláshoz

Az Energia Unióért felelős bizottsági alelnök továbbra is látna fantáziát a közös gázvásárlásban, ám a piaci verseny csorbulásától tartó európai gázcégek bizalmatlanok a tervvel szemben.

Az Európai Bizottság továbbra is vizsgálja a földgáz közös, uniós vásárlásának a lehetőségét – jelentette ki egy hétfői szakmai konferencián az Energia Unióért felelős bizottsági alelnök. A szlovák Maros Sefcovic ugyanakkor hozzátette, hogy bármilyen megoldásnak maradéktalanul tiszteletben kell tartania a piaci verseny és a WTO szabályait.

„Kezdetben egy önkéntes szisztémában gondolkozunk. De, valóban meg kellene próbálnunk. Mivel az EU egy nagyon jelentős energiavásárló, ezért egységesen is kell kezelni” – érvelt az alelnök az elképzelés mellett, amelyet elsőként Donald Tusk, az Európai Tanács leendő elnöke dobott be a köztudatba még lengyel kormányfőként.

Ugyanezen az energiás szakkonferencián az európai gázipar szócsöve, az Eurogas azonban nyilvánvalóvá tette, hogy bár kész meghallgatni a Bizottság érveit, nem találja jó ötletnek a közös gázvásárlást. „Nagyon bizalmatlanok vagyunk, hogy mit is jelenthet. A gázipari cégeink többé már nem csupán nemzeti vállalatok, hanem globális szereplők. Zsigerileg bizalmatlanok vagyunk minden olyan elképzeléssel szemben, ami beavatkozást jelenthet a kereskedelem világába” – szögezte le Margot Loudon, az Eurogas főtitkár-helyettese.

Megfigyelők szerint az európai gázipar képviselői eddig még egyetlen alkalommal sem fejezték ki ennyire világosan az ellenérzésüket a közös gázvásárlás tervével szemben. Donald Tusk javaslatának értelmében a tagállamok helyett a jövőben az EU vagy annak megbízásából egy ügynökség alkudozhatna az árakról a gázexportáló országokkal. Ezzel az elképzelés szerint megszűnne az a lehetőség, hogy például Moszkva politikai szimpátiái alapján tegyen különbséget a tagállamok között.

A közös gázvásárlást ugyanakkor egy energiakérdésekben jártas parlamenti képviselő sem tartja jó ötletnek. „Hogyan érvelhet valaki egyszerre a szabad piac és a vásárlói kartell mellett?” – tette fel a kérdést az Energia Uniónak szentelt hétfői konferencián a luxemburgi Claude Turmes. A zöldpárti képviselő szerint az EU ezzel csak ötletet adna Vlagyimir Putyinnak arra, hogy a közel-keleti gázexportáló országokkal eladói kartellt hozzon létre.

A BruxInfo szakkiadványa, az Energia Monitor tudósítása szerint ugyanakkor Mechtilde Wörsdörfer, bizottsági igazgató pénteken azt mondta, hogy amennyiben a közös gázvásárlás ötlete kiállja a politikai és a jogi próbát, a Bizottság valószínűleg a 2010-es gázellátás-biztonsági rendelet felülvizsgálatának keretében részletes javaslattal fog előállni.

Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy már korábban is volt egy olyan elképzelés, hogy egy EU-s cégekből álló konzorcium tárgyaljon a türkmén kormánnyal a földgáz-vásárlásról. A kezdeményezésből azonban az ipar és a tagállamok ellenállása miatt végül nem lett semmi.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek