Merkel kizárja a további szankciók lehetőségét

A folyamatosan erősödő kelet-ukrajnai harcok ellenére sem kíván további szankciókat bevezetni egyelőre az Európai Unió Oroszország ellen, olvasható a Süddeutsche Zeitungban. Habár bővíthető lenne még azoknak a magánszemélyeknek a listája, akikkel szemben szankciókat léptethetnek életbe, jelen pillanatban nem tervezik a gazdasági szankciók bővítését, árulta el berlini nyilatkozatában Angela Merkel.

Az elsődleges cél most az, hogy továbbra is fenntartsák a szeptember óta érvényes, ámde nagyon törékenynek bizonyuló fegyverszünetet az ukrán hadsereg és a Moszkva-barát szeparatisták között. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a fegyveres harcok kiújulását mindenképpen meg kell akadályozni, utalva ezzel az ukrán-orosz határ mentén érzékelhető, az elmúlt napok beszámolói szerint fokozódó fegyveres jelenlétre.

Az EU külügyminiszterei jövő hétre a szankciók esetleges szigorításának tárgyalását helyezték kilátásba. Az EU és az USA korábban már közel 100 magánszeméllyel szemben vezetett be beutazási és gazdasági szankciókat. Azonban úgy tűnik, az Oroszországgal szembeni gazdasági intézkedések visszafelé is elsülnek: a legfrissebb eredmények szerint a német gazdaság teljesítőképességét is károsan befolyásolják.

Küttel Orsolya

Friss hírek