Bombatámadás érte az Iszlám Állam vezetőit

Az al-Hadath televíziós csatorna tudomása szerint légitámadás érte az Iszlám Állam legfőbb vezetőit, amikor vasárnap egy tanácskozáson vettek részt Irakban, közel a szír határhoz. Lehetséges, hogy Abu Bakr al-Baghdadi, a szervezet vezetője is jelen volt a támadás során, olvasható a Reuters portálján.

Iraki biztonsági források egyelőre nem erősítették meg a hírt, azonban két szemtanú is elmondta a Reutersnek, hogy találat ért egy épületet, ahol a dzsihadista szervezet magas rangú vezetői tartottak megbeszéléseket az iraki-szír határnál fekvő al-Qaimban. 

A szemtanúk hozzátették, hogy dzsihadista harcosok kiürítettek egy kórházat, hogy a sebesülteket elláthassák, valamint hangosbeszélőkben sürgették a helyi lakosokat, hogy adjanak vért a sérülteknek.

Helyi lakosok elmondása szerint Anbar tartomány dzsihadista vezetője és helyettese is életét vesztette a légitámadás során. 

Amerikai tisztségviselők egyelőre nem tudták sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy vajon Abu Bakr al-Baghdadi, a dzsihadista szervezet vezetője is az épületben tartózkodott-e.

Káply Mátyás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »