Kobane: az erősítés ellenére sincs változás

Az iraki kurd fegyveres erő, a Peshmerga, múlt héten érkezett Kobanéba. Óriási örömmel fogadták őket a törökországi kurdok, miután a török kormány nem hajlandó segítséget nyújtani a szíriai kurdoknak Kobanéban. Azonban hiába az erősítés, egyelőre a Peshmerga érkezésével sem sikerült áttörést elérni a frontvonalakon.

Hiába az iraki kurd erő, a Peshmerga érkezése Kobanéba, nincs változás az erőviszonyokat illetően: a Peshmerga segítsége sem törte meg egyelőre az Iszlám Államot, csak csökkenti a városra leselkedő fenyegetést, írja az al-Jazeera.

Az iraki kurd erők egy hete érkeztek Törökországba, majd onnan Kobanéba, miután Törökország engedélyezte átlépésüket a török-szír határon. Iraki Kurdisztán világossá tette, hogy közvetlenül a frontvonalban nem fognak harcolni, azonban komoly nehézfegyverzettel érkeztek, amelyekkel hatékonyabban vehetik fel a harcot a dzsihadisták ellen.

Kobane városát két hónapja ostromolja az Iszlám Állam, és néhány hete már a városon belül zajlanak a harcok. A település és környéke az Egyesült Államok vezette koalíció légitámadásainak egyik fő célpontja Szíriában, és egyben egyfajta tesztje is a légicsapásokra épülő stratégia sikerességének.

A Peshmerga érkezése, valamint a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) jelenléte ellenére a frontvonalak azonban nem igazán változtak: a város keleti területeit az Iszlám Állam, a nyugati részeket pedig a szíriai kurdok fegyveres ereje, a YPG ellenőrzi.

„Egyáltalán nem történt változás a Peshmerga érkezésének eredményeként”, mondta Rami Abdulrahman, a brit központú Szíriai Megfigyelőközpont az Emberi Jogokért (Syrian Observatory for Human Rights) vezetője. 

„Az Iszlám Állam jól beásta magát a városba, és a szíriai kurdok szerint több és jobb fegyverekre lenne szükség, hogy át tudjanak törni a dzsihadisták állásain. Továbbá szükség van egy hatékonyabb együttműködésre a várost védő kurdok és az Egyesült Államok vezette koalició között”, tette hozzá Rami Abdulrahman. 

Idris Nassan, Kobane és környékének helyettes külügyminisztere szerint annak ellenére, hogy nem értek el áttörést a Peshmerga érkezésével, rendkívül hasznos az iraki kurd erők tevékenysége. 

„Természetesen nagyon hasznos a Peshmerga jelenléte, mivel nehézfegyverekkel támadják az Iszlám Állam pozícióit. Ezeknek köszönhetően tudtuk megállítani a dzsihadisták előrenyomulását a nyugati, keleti és délkeleti területeken”, mondta Idris Nassan. 

Káply Mátyás

Friss hírek