Ismét megkísérlik leváltani Robert Ficót ellenzéki képviselők

Ismét kísérletet tesz – ebben a kormányzási időszakban már harmadszor – Robert Fico szlovák miniszterelnök leváltására a parlament ellenzéki képviselőinek egy csoportja a törvényhozás szombat estére összehívott rendkívüli ülésén, de gyakorlatilag kizárt, hogy a kormányfőt elmozdítanák posztjáról.

A pozsonyi parlament rendkívüli ülésének összehívását a parlament legerősebb ellenzéki csoportosulásának, a populista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalomnak és a korábban kormányzó, de mára csaknem teljesen lemorzsolódott jobboldali Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Demokrata Pártnak (SDKÚ-DS), valamint az ugyancsak elgyengült liberálisoknak, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) pártjának képviselői, valamint néhány független honatya indítványozta.

Az ellenzéki képviselők indítványukat azzal indokolták, hogy Robert Fico és pártja, a baloldali Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) ténykedése a korrupció elterjedéséhez és a kliensrendszer térnyeréséhez vezetett. Az ellenzéki politikusok ezen állításaikat azzal kapcsolatban fogalmazták meg, hogy a héten Robert Fico lecserélte Zuzana Zvolenskát, az egészségügyi tárca vezetőjét, miután a minisztert a szlovákiai média és az ellenzéki pártok összefüggésbe hozták egy általuk gyanúsnak minősített nagy értékű beszerzési üggyel.

Megfigyelők szerint az ellenzéki kezdeményezés leginkább a jövő héten sorra kerülő helyhatósági választásokkal és az azt megelőző – a szlovák politikában szinte már kötelezővé vált – hangulatkeltéssel függ össze. Ezt a nézetet erősíti az a tény is, hogy a miniszterelnök menesztésének nincs valós esélye, hiszen a kormánypárt jelentős többséggel, 86 képviselői mandátummal rendelkezik a 150 fős pozsonyi törvényhozásban.

Az ellenzéki kezdeményezés komolyságáról sajátos módon nyilvánított véleményt – az egészségügyi miniszter távozásához vezető üggyel ugyancsak összefüggésbe hozott – Pavol Paska parlamenti elnök, aki a rendkívüli ülés időpontját szombat este fél hétre tűzte ki, amire még nem volt példa a szlovák parlamentarizmus történetében. A parlamenti vita ennek ellenére várhatóan sokáig húzódik majd és igencsak viharos lesz.

A mostani próbálkozás már a harmadik eset a jelenlegi kormányzati időszakban amikor az ellenzék megpróbálja elmozdítani posztjáról a kormányfőt. Az első próbálkozásra tavaly ősszel volt, a Szlovák Gázipari Vállalat (SPP) 49 százalékos részvénycsomagjának állami felvásárlásával összefüggésben. A második kísérlet pedig idén februárban zajlott, s azt egy a még előző Fico kormányzat (2006-2010) idejéből származó – az ország széndioxid kibocsátási kvótáinak értékesítésével összefüggő – botránnyal indokolta az ellenzék.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »