Kilenc halott a szaúd-arábiai lövöldözésekben

Legalább kilenc ember halt meg a napokban történt két lövöldözés során Szaúd-Arábiában. Hétfőn maszkos támadók legalább öt embert lőttek le a keleti síita többségű al-Dalwahban, míg kedden az előző napi incidens két gyanúsítottja és két rendőr veszítette életét Buraidában.

Hétfőn maszkos támadók legalább öt embert lőttek le a keleti al-Ahsa körzetben található, síita többségű al-Dalwahban, egy rendőrségi forrás szerint pedig a halálos áldozatok mellett még legalább kilencen megsérültek. „Ahogy egy csoport elhagyta az épületet, három maszkos férfi gépfegyverekkel és pisztolyokkal tüzet nyitott rájuk”, idézett egy rendőrségi forrást az al-Jazeera.

Bár a hatóságok nem közöltek több részletet a támadással kapcsolatban, a közösségi médián megjelent információk szerint a lövöldözés síita muszlimokat célzott, akik éppen egy síita szentélyt hagytak el. A támadás pont Ásúrá ünnepére esett, amely során a síiták Mohamed próféta unokája, Husszein imám vértanúhalálára emlékeznek.  

A szaúdi legfelsőbb szunnita vallási tanácsa elítélte a támadást. „A vallásunk és a hazánk ellenségei az egységünket és a stabilitásunkat próbálják támadni”, írja a BBC. A támadással kapcsolatban legalább tizenöt embert tartóztattak le.

Kedden a hétfői merénylet két gyanúsítottja és két rendőr vesztette életét egy fegyveres összetűzés során Buraidában, Rijádtól északra, amikor a rendőrség rajta akart ütni a feltételezett elkövetőkön. Buraida a vahhabita mozgalom központjában helyezkedik el. Hivatali források szerint a gyanúsítottak tüzet nyitottak az őket letartóztatni próbáló rendőrökre, amely összetűzés lövésváltásba torkollott.

A lövöldözések hatására tovább romolhat a már így is kényes kapcsolat Szaúd-Arábia szunnita és síita lakossága között. Múlt hónapban a szaúdi hatóságok halálra ítélték Nimr Baqir al-Nimr ismert síita vallási vezetőt, jelentősen rontva a szunnita-síita kapcsolatokon. Míg a síita lakosság a szunnita vezetést elnyomással vádolja, addig a szunnita hatóságok a síita többségű Iránt okolják mint felbujtót.

Vágner Krisztián

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »