Zuzana Zvolenská hétfői lemondása után, ideiglenesen Ľubomír Vážny stratégiai beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettes is vezethetné az egészségügyi minisztériumot Robert Fico szerint. A miniszterelnök erről Puhóban, a Continental gyárában tett látogatása során beszélt, olvashatjuk az Új Szó beszámolójában. A Medical Group egykori kisebbségi részvényeseként a túldrágított CT vásárlással kapcsolatba hozott Pavol Paška házelnöknek azt javasolta, jelentse fel az ellenzéki képviselőket. Arról, ki lesz az egészségügyi miniszer, még nem beszéltek kormányszinten. „Ma este fogunk foglalkozni ezzel. Valószínűleg átmeneti időre valakit megbízok a minisztérium vezetésével. Lehet, hogy Ľubomír Vážny lesz az” – mondta. A Híd szerint a miniszterelnök-helyettes kinevezése ballépés lenne. „Ľubomír Vážnyt kinevezni az egészségügyi minisztérium élére olyan, mint ha kecskére bíznák a káposztát. Véleményünk szerint Vážny személyében, aki kormánytagként meglehetősen kétes értékű munkát végez, és akinek nevéhez szintén gyanús tenderek köthetők, sikerült megtalálni a lehető legalkalmatlanabb jelöltet erre a posztra” – áll az ellenzéki párt sajtónyilatkozatában.
egészségügy Fico Kárpát-medence kormány Smer Szlovákia
Friss hírek
Nem tűnik el, de 15 éven belül vízpótlásra szorulhat a Balaton
A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt - derül ki Szabó Péter meteorológus elemzéséből.
Read More »Összeállt a koalíció Netanjahu leváltására
A kormányváltásra törekvő tömb pártjai megállapodtak tevékenységük összehangolásáról Izraelben a Netanjahu-kormány leváltása, "nemzeti szükségkormány" megalakítása és a kneszetben meglévő egyértelmű parlamenti többség érvényre juttatása érdekében.
Read More »600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.