Mexikó: az eltűnt diákok nyomában

Újabb gyanúsítottakat, köztük a Guerreros Unidos bűnszervezet vezetőjét tartóztatta le a mexikói rendőrség, miközben egyre több tüntetés zajlik országszerte, magyarázatot követelve az igualai diákok eltűnésével kapcsolatban.

Továbbra is nagy erőkkel zajlik a nyomozás a három hete Igualaban eltűnt negyvenhárom diákkal kapcsolatban. A mexikói szövetségi rendőrség vasárnap lefoglalta az Igualával szomszédos falvak rendőri erőinek fegyvereit, ugyanis feltehetőleg ezen települések rendőrei is a diákok eltűnésével gyanúsított Guerreros Unidos bűnszervezet befolyása alatt állnak. Az esettel kapcsolatban eddig összesen 53 embert vettek őrizetbe, közülük 36 rendőrt és 17 feltételezett bandatagot.

A legutolsó hivatalos közlemény szerint az eltűnt diákokat nem találták azokban a sírokban, ahová a letartóztatottak vallomásai alapján temették őket. A családtagok, valamint a helyi önvédelmi erők, akik csatlakoztak a diákok utáni kutatáshoz, újabb tömegsírokra bukkantak, így számuk már megközelíti a húszat. A hatóságok továbbra is fáradhatatlanul próbálják azonosítani a sírokban talált holttesteket.

Eközben az országban több helyen, köztük a turizmus egyik közkedvelt célpontjában, Acapulcoban is tüntetések zajlanak, ugyanis napról napra kevesebb hivatalos fejleményt hoznak nyilvánosságra az eltűnt diákok ügyével kapcsolatban. A megmozdulásokra adott válaszként a hatóságok bejelentették, hogy letartóztatták Sidronio Casarrubias Salgadot, a Guerreros Unidos vezetőjét. Guerrero állam képivselői vasárnap úgy határoztak, hogy visszavonják Iguala polgármesterének, José Luis Abarcanak mandátumát, aki ellen továbbra is elfogatóparancs van érvényben. A hivatalos információk hiányában egyre több pletyka lát napvilágot, többek között olyanok is, miszerint a diákokat elrablóik élve égették el.

Gumhert Dóra

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »