Lavrov: Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról biztosította Milos Zeman cseh elnököt, hogy Oroszországnak nem áll szándékában Ukrajna ellen támadást intézni.

Hynek Kmoníček, a cseh elnöki kancellária nemzetközi osztályának vezetője elmondta, hogy az államfőt az a kérdés érdekelte, hogy Csehországra nézve van-e valamilyen veszélye az ukrajnai eseményeknek – írja az Unian.net hírügynökség.

Csehországra csak akkor jelentene a jelenlegi helyzet veszélyt, ha Oroszország nyílt támadást indítana Ukrajna ellen, azonban az orosz külügyminiszter közlése szerint, ez nem szerepel Oroszország tervei között.

Mint korábban azt már hírül adtuk, pozitívnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrán kollégájával, Petro Porosenkoval és az Európai Unió vezetőivel Milánóban péntek reggel tartott találkozóját, de nincs jele annak, hogy sikerült volna áttörést elérni az ukrajnai konfliktus megoldásában.

Kitekintő / Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »