Maradnak az édességek az iskolákban

Nem hagyta jóvá a parlament iskolaügyi bizottsága Zmajkovičová törvényjavaslatát, amely betiltaná édességek és gyorséttermi ételek árusítását az iskolákban, tudósít az Új Szó.

Csütörtökön ülésezett a parlament iskolaügyi bizottsága, amelynek öt kormánypárti és öt ellenzéki tagja van. Bár a kormánypárti képviselők elfogadták volna a javaslatot, az ellenzékiek tartózkodtak – így a bizottság nem járult hozzá a tervezet jóváhagyásához. Eva Horváthová (OĽaNO) megjegyezte, hogy a legtöbbjük szerint az ötlet jó, ám sok kívánnivalót hagy maga után, mivel tele van hibával. A képviselő elmondta, hogy a javaslat heves vitákat váltott ki a társadalomban, nem értett vele egyet többek közt az Szlovák Agrárkamara sem. Például a törvénymódosítási javaslat nem pontosítja a gyorséttermi ételek kifejezést. „Ebben az értelemben ez vonatkozhat a csomagolt salátákra, de úgyszintén a nyers, vegyes gyümölcsre is.” – véli Horváthová. Zmajkovičová száműzné a magas sótartalmú ételeket is, amely rendelkezésnek az egyes krémsajtok és pékáruk is áldozatául esnének.

Az SaS-es Peter Osuský egyszerűen csak feleslegesnek tartja a javaslatot. Szerinte az, hogy egy gyermek étrendjének ötödére törvény fog vonatkozni, senkit sem fog az elhízástól megmenteni. Úgy véli, hogy a tervezetben szereplő egynéhány pont csak módosítja azt, ami már a jogszabályozásban létezik. Példaként említi az alkohol és dohányáru eladását kiskorúaknak. Ez a szabály mindenki számára ismert, felesleges megismételni, azaz az iskolai előírásokban is szerepeltetni – véli a képviselő.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »