Tálib támogatás az Iszlám Államnak

A pakisztáni tálibok egységre szólítottak fel az Egyesült Államok és az általa vezetett koalíció ellen, és teljes támogatásukról bíztatták az Iszlám Államot és törekvéseit.

A pakisztáni tálibok kifejezték szándékukat, hogy segítik, támogatják az Iszlám Államot, amely június óta hatalmas területeket hasított ki Irakból és Szíriából, és ezeken megalapította saját „kalifátusát”. 

Szombaton egy közleményben a tálibok szóvívője, Shahidullah Shahid közölte, hogy teljes mértékben támogatják az Iszlám Állam azon célját, amely egy kalifátust kíván létrehozni a Közel-Keleten, és ezen cél eléréséhez katonákat is küldenek a régióba, olvasható az al-Jazeera portálján.

„Ó, testvéreink, büszkék vagyunk az elért sikereteikre. Veletek vagyunk jóban-rosszban. Ezekben a nehéz napokban, amikor minden ellenségetek összefogott ellenetek, türelmesnek és egységesnek kell lennünk. Felejtsük el a rivalizálást. Minden muszlimnak magas elvárásai vannak felétek, veletek vagyunk, támogatni fogunk titeket harcosokkal és minden lehetséges eszközzel”, olvasható a közleményben.

A BBC tudósítója, Shaimaa Khalil a pakisztáni fővárosból, Iszlámábádból jelentette, hogy konkrét bizonyíték nincs a két csoport szövetségére, ugyanakkor az Iszlám Állam támogatói Peshawarban röpiratokat terjesztettek, amelyben a dzsihadista szervezetet éltették.

Egy, a neve elhallgatását kérő szóvívő az AFP-nek elmondta, hogy már akkor támogattak harcosokat Irakban és Szíriában, amikor az Iszlám Állam még nem is létezett. Körülbelül ezer-ezerötszáz harcost küldtek már a pakisztáni tálibok a térségbe. „Teljes mértékben támogatjuk őket . Azért, mert úgy gondoljuk, ez a szervezet arra született, hogy az iszlámot szolgálja.”

Káply Mátyás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »