Énekkel búcsúztatták az észt nagykövetséget

Mintegy 100 ember gyűlt össze szeptember 25-én este az Áldás utcai észt nagykövetség épülete előtt, hogy közösen mondjon búcsút a hónap végén távozó nagykövetnek, Priit Pallumnak. A résztvevők és szervezők rózsával és az Arkamisaeg (Ébredés ideje) című észt dallal fejezték ki köszönetüket a 15 év után bezáró nagykövetségnek, mely méltóképpen képviselte Észtországot és sok magyar és magyarországi észt állampolgárnak nyújtott segítséget. A budapesti megmozdulással egy időben a Tallini Magyar Intézet előtt is hasonló módon, egy magyar dallal és Mall Hellam észt tiszteletbeli konzul beszédével búcsúztatták a tallini külképviseletet.

„Magyarország és Észtország, a magyar nép és az észt nép között rengeteg a közös pont: nyelvrokonság, hasonló múlt és történelem, hasonló fejlődés és problémák. Ezért reméljük, hogy a nagykövetség bezárása csupán átmeneti és ezt a búcsúztatót hamarosan egy megnyitó ünnepség követheti”– mondta beszédében acivil megmozdulás egyik szervezője, Perényi Marcell. „Kicsit szomorúak vagyunk”– kezdte beszédét az észt diplomata, „Ugyanakkor örülünk is, hogy ilyen sokan eljöttek. Önök azok, akik most aggódnak az észt–magyar kapcsolatokért és Önök, azok akik lelkesedésükkel és ötleteikkel tehetnek azért, hogy a kétoldalú kapcsolatok a nagykövetség nélkül is kiválóan folytatódjanak”.

Az észt fél azután döntött a budapesti képviselet bezárása mellett –hasonló okokra hivatkozva, mint a magyar fél, mintegy tükröt tartva a budapesti döntés elé –, hogy a magyar kormány júliusban bejelentette: bezárja észtországi és ciprusi nagykövetségeit. A döntést külgazdasági, külkereskedelmi, külpolitikai és kulturális diplomáciai szempontok mérlegelését követően hozta meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium, mely a külképviseleti hálózat korszerűsítését, racionalizálását tervezi. A talinni képviselet bezárása mellett szól ugyanis, hogy a magyar–észt kapcsolatokat mindigis elsősorban az oktatási és kulturális kapcsolatok jellemezték, semmint az erős politikai és külgazdasági kapcsolatok. Utóbbit igazolja a kétoldalú gazdasági mutatók és a külkereskedelmi mérleg más mutatókkal való összevetése is, mely elhanyagolható számadatokat eredményez.

A döntést azonban a balti államban és hazánkban sem fogadták túl jól, sokan értetlenül állnak előtte, hiszen az ukrajnai válság kapcsán pont most értékelődött fel a NATO és EU-tag kis ország szerepe, melyet Barack Obama szeptemberi látogatása is jelez. Továbbá Észtország (valamint Finnország) és Magyarország közösen támogatja a kis finnugor népeket is, melyek többnyire Oroszország területén élnek kisebbségi helyzetben és nem rendelkeznek diplomáciai képviselettel, így a három finnugor „óriás” képviseletei kiemelt szereppel bírnak ezen rokon népek szemében.

Magyarországon a Magyarországi Észt Intézet, míg az észt fővárosban az ottani Magyar Kulturális Intézet továbbfolytatja működését. A tallinni magyar intézetet a nagykövetség bezárását követően megerősíti a kormány, emellett Szijjártó Péter múlt heti parlamenti bizottsági meghallgatásán elmondta, a tallinni nagykövetség bezárását még újragondolják, ami azonban nem garancia a budapesti észt nagykövetség újranyitására.

Tusor Anita

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »