Új frakcióvezetőjük lesz a kereszténydemokratáknak

Szombaton a Kereszténydemokraták Rózsahegyen új frakcióelnököt választottak.

A rózsahegyi KDH-s gyűlésen a párt bizottsága Pavol Abrhant jelölte ki a KDH frakciójának vezetésére. Ján Figeľ, a KDH elnöke elmondta, hogy több nyilatkozatot is elfogadtak. Az egyik az eurós alapokból származó pénzek kezeléséről szól. Úgy vélik, hogy a jelenlegi kormány a korrupciót és a pazarlást népszerűsíti ezekkel a pénzekkel. Azok az emberek, akik kedvező és jelentős összegű támogatást kaphatnának, a törvényellenes vagy dilettáns kezelés miatt elesnek ettől – nyomatékosította Figeľ.

Hála ezeknek a büntetéseknek, illetve korrekcióknak Szlovákia negyed milliárd eurótól esik el – nagyrészt a miniszterek tehetségtelen és felelőtlen hozzáállása okán. Ezért felszólítják a kormányt, hogy olyan óvintézkedéseket fogadjanak el, amelyek javítani fogják ezt a helyzetet, és hogy ne vigyék át tetteik következményeit az állampolgárokra, adóemelés címén.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »