Szíria is beszáll az Iszlám Állam elleni harcba

A szíriai kormányzat az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni küzdelemben kész együttműködni „mindenkivel, aki konstruktív álláspontot foglal el” – erősítette meg Valid Moallem külügyminiszter orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak az ENSZ Közgyűlés ülésszakának margóján, New York-i találkozójukon.

A találkozóról a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint Gennagyij Gatyilov külügyminiszter-helyettes számolt be újságíróknak. Mint fogalmazott, „Moallem azt mondta, hogy együttműködnek az Iszlám Állam elleni harcban mindenkivel, aki ezek ellen a terroristák ellen harcol, és konstruktív pozíciót foglal el”.

Hozzátette, a szír kormányzat álláspontja az, hogy „mindaz, ami ott folyik, az ő beleegyezésük nélkül történik, ezért nem nagyon teszi boldoggá őket”. Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint a két tárcavezető részletesen megvitatta a szíriai helyzetet. Lavrov megerősítette, hogy Moszkva továbbra is támogatja a szír kormányt a terrorizmus veszélyes kihívásával szemben. Hozzátette, hogy a terroristákkal szembeni harcot a nemzetközi jogi előírásokkal teljes összhangban kell felvenni, és az államok szuverenitásának feltétlen tiszteletben tartása mellett. Az orosz diplomácia vezetője szerint folytatni kell a politikai rendezés folyamatát, mert ez elengedhetetlen összetevője a szíriai válság tartós megoldásának.

A minisztérium jelezte, hogy Lavrov New Yorkban találkozott Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral is, akit moszkvai látogatásra hívott meg.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »