Moszkva nem akarja folytatni a szankciók háborúját

Az ENSZ-közgyűlésben elhangzott felszólalásához képest enyhébb, már-már békülékeny hangot ütött meg Szergej Lavrov Moszkva és a Nyugat kapcsolatairól nyilatkozva az Ötös csatorna nevű orosz televíziónak. Az orosz külügyminiszter a Bloomberg amerikai üzleti tévének ugyanakkor kijelentette, hogy Oroszország nem változtatja meg Ukrajnával kapcsolatos álláspontját a külföldi szankciók miatt.

Oroszország semmilyen elszigeteltséget nem érzékel és nem akar lemondani a Nyugattal való együttműködéséről – hangzott el a Szergej Lavrovval készített beszélgetésben, amelyet a szentpétervári székhelyű, országosan fogható orosz tévé heti hírösszefoglalójában vasárnap este sugároznak, de az orosz hírügynökségek előre részleteket közöltek belőle.

Az orosz külügyminiszter szombaton az ENSZ-közgyűlés 69. ülésszakán viszont élesen bírálta és arroganciával vádolta a Nyugatot. Szerinte az Európai Unió és a NATO a demokrácia védelmezőjének hazudja magát, és míg Oroszország elutasítja a katonai erőszakot, addig Nyugaton ez bevett szokássá vált.

Lavrov az Ötös csatornának ugyanakkor azt mondta, hogy Moszkva nem akar „végletekbe esni és elutasítani a külgazdasági együttműködés európai és amerikai irányait, és egészében véve a nemzetközi együttműködést”. Hozzátette: országa „nem érdekelt abban, hogy a jelenlegi időszak (a Kreml Ukrajna-politikája miatt kialakult politikai szembenállás) túlságosan elhúzódjon”, és Moszkva semmiképpen nem akarja folytatni a „szankciók háborúját”. Hangsúlyozta: országa „teljes mértékben érdekelt” abban, hogy rendezze viszonyát az Egyesült Államokkal. Ugyanakkor azzal vádolta Washingtont, hogy szétveri a közösen létrehozott intézményeket. Szerinte a nyugati államok Oroszországhoz való viszonyulása összefüggésben áll azzal, hogy nincs elegendő Oroszország-szakértőjük.

Az orosz sajtóban a Bloomberg amerikai üzleti televízió szombaton sugárzott Lavrov-interjújából azt emelték ki, miszerint Moszkva nem változtatja meg álláspontját Ukrajnával kapcsolatban azért, hogy a nyugati államok eltöröljék Oroszország elleni büntetőintézkedéseiket. Lavrov becsületesnek nevezte az orosz álláspontot, amely szerinte elsősorban az ukrán nép érdekeit veszi figyelembe.

A nyugati államok álláspontja szerint Moszkva beavatkozik az ukrán válságba és a délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktusba, ezért a Krím elcsatolása óta több szakaszban politikai és gazdasági szankciókat léptettek hatályba Oroszország ellen. A tűzszünet és a politikai rendezés érvényesítésétől függően Brüsszelben fontolgatják a szankciók részleges feloldását.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »