A legmagasabb szinten nyomoznak az ellenzéki politikus ellen

A Nemzeti Nyomozóiroda szerdán megkezdte a Radoslav Procházka nevével fémjelzett ügy kivizsgálását.

Szerdán elkezdték az adócsalás gyanújával fűszerezett elnökjelöltségi kampány finanszírozása körül kirobban ügy nyomozását – jelentette be Tibor Gašpar, országos rendőrfőkapitány. A bejelentésről az aktualne.sk hírportál tájékoztatott. A rendőrfőkapitány elmondta, hogy a nyomozás eredményeképpen sor kerülhet vádemelésre, illetve a bűnvádi eljárás leállítására is.

A Procházka-ügy idén júniusban látott napvilágot, amikor is Igor Matovič, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) elnöke arról tájékoztatta a sajtót, hogy Radoslav Procházka a kampánya során hirdetést akart megjelentetni az újságjában – számla nélkül. Matovič először felszólította Procházkát, hogy vegyen rész hazugságvizsgálaton, s amikor Procházka ezt elutasította, nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen kettejük beszélgetése szerepel. Mindkét közszereplőt már kihallgatták az ügyészségen, amely a rendőrségnek adta tovább az ügyet. A megjelentetett felvételről Procházka elismerte, hogy az ő hangja hallható rajta, ellenben azt állítja, hogy az elhangzott anyagot összevágták.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »