Hol a gáz, Vlagyimir?

Szlovákiába ötödével, Ausztriába negyedével kevesebb gáz érkezik a megrendelt mennyiséghez képest.

Már két hete a szükségesnél 20 százalékkal kevesebb gáz érkezik Szlovákiába. A Szlovák Gázművek (SPP) szóvivője, Peter Bednár a sajtónak elmondta, hogy a vállalat ennek ellenére jelenleg képes ellátni minden ügyfelét.

Szlovákia gázfogyasztásának gyakorlatilag az egészét az Orosz Föderáció biztosítja Ukrajnán keresztül. A Szlovák Gázművek már szeptember elején a szállított mennyiség tíz százalékos csökkenését tapasztalta. A hiányzó mennyiség a múlt héten elérte a 25 százalékot. A hétvégén normalizálódni látszott a szállítás, azonban hétfőn újra drasztikusan csökkent az országba érkező orosz gáz mennyisége.

Pavol Pavlis gazdasági miniszter a múlt heti nyilatkozatában azt mondta, hogy a csökkenés az orosz fél technikai problémáira vezethető vissza. Ez egyébként az orosz üzleti partner, a Gazprom hivatalos álláspontja is egyben. Magas rangú tisztviselők szerint azonban feltételezhető, hogy a szállítmányok csökkentése az uniós szankciókra adott orosz válasz.

A sógoroknál is kicsi a nyomás

Ausztriába 20-25 százalékkal érkezett kevesebb gáz a szerződésben rögzített mennyiséghez képest, nyilatkozta a sajtónak Martin Graf, az osztrák Energie-Control vezetője. Elmondta, hogy ekkora visszaesés nem tekinthető a szállítás normális ingadozásának. Az osztrák hatóságok folyamatosan kapcsolatban vannak a Gazprommal, hogy megállapítsák, mi a visszaesés oka. Az orosz fél azonban még nem adott választ a megkereséseikre. Graf az orosz adminisztratíva nehézségeiben látja a probléma megoldásának nehézségét, hiszen az ilyen nemzetközi dokumentumokat a Kremlben is alá kell íratni.

Máshol is gond van

A gázszállítások csökkenését tapasztalták a lengyelek és a németek is. A Gazprom vezérigazgatója a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy a gáztározóikat töltik fel, ezért csökken a leszállított mennyiség, de a jövőben hiánytalanul teljesítik majd szerződési kötelezettségeiket.

Bumm.sk

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »