Negyedszázados magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok

Koncerttel és fogadással emlékeztek csütörtökön a Vígszínházban Izrael megalapításának hatvanhatodik, illetve az izraeli-magyar diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének huszonötödik évfordulójára. Az ünnepség során rövid beszédet mondott Ilan Mor izraeli nagykövet és Navracsics Tibor külgazdasági- és külügyminiszter.

Ilan Mor a két ország közötti kapcsolatok elmúlt huszonöt évét pozitívan értékelte, kiemelve, hogy ez a kapcsolat barátságon és bizalmon alapul, és mindkét fél azon dolgozik, hogy még szorosabbá fűzzék a szálakat, különösképp a kultúra, az oktatás, az innováció, a gazdaság és a mezőgazdaság területén. Cél, hogy hidat építsenek, amelyeken keresztül a két nép, főként a fiatalabb generációk képviselői, közelebb kerülhetnek egymáshoz.

A nagykövet úr egyben Izrael háláját is tolmácsolta a magyar állam és nép felé, méghozzá két apropóból is. Egyrészt nagyra értékelik, hogy Magyarország támogatásáról biztosítja Izraelt többek között az Európai Unióban is, másrészt pedig sosem fogják elfelejteni, hogy a szovjet blokk államai közül Magyarország volt az első, amelyik megújította diplomáciai kapcsolatait Izraellel.

A diplomáciai kapcsolatok huszonöt évvel ezelőtti kockázatos megújítását Navracsics is kiemelte beszédében. A külgazdasági- és külügyminiszter szerint baráti és gazdag kapcsolatrendszer alakult ki a két ország között; egy olyan rendszer, amely tekintettel van közös érdekeinkre és értékeinkre. Ezt is alátámasztja az, hogy hazánk az izraeli tőke, turizmus és diákok legfontosabb célpontja a régióban. Ebben a szoros kapcsolatban természetesen komoly szerepet játszanak a magyarországi zsidó közösségek, valamint az Izraelben élő magyarajkú zsidóság. 

A beszédeket színvonalas koncert követte, a meghívottak többek között Bartókot, Vivaldit, Mozartot és Bachot hallgathattak az Anima Musicae Kamarazenekar előadásában.

Lorencsics Emese

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »