A civilek is beszóltak a legfelsőbb bíróknak

Öt bukaresti román civil szervezet írta alá azt a hétfőn közzétett nyilatkozatot, amelyben emlékeztetik a Legfőbb Bírói Tanácsot (CSM) arra, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkelye garantálja a szabad véleménynyilvánítás jogát. Az aláírók hangsúlyozzák, hogy ez a jog a román alkotmány „érinthetetlennek” nyilvánított kitételeire is kiterjed.

„Emlékeztetnénk a CSM-t arra is, hogy a strasbourgi Emberjogi Bíróság joggyakorlata szerint a véleménynyilvánítás jogát mindaddig nem szabad korlátozni, amíg jóhiszeműen vet fel közérdeklődésre igényt tartó témákat. Ez természetesen magába foglalja a Román Alkotmány kitételeinek, köztük a módosíthatatlan cikkelyek vitáját is” – írják. Az ActiveWatch, a Független Sajtóközpont, a Jogi Központ, a Közszereplési Központ és a Funky Citizens Egyesület által jegyzett állásfoglalás szerint a székelyföldi autonómiatervezet vitája nem támadja, hanem éppenséggel erősíti a demokratikus vitaszellemet. „Éppenséggel a szabad vita visszaszorítása ássa alá a demokráciát és a jogállamiságot, valamint járul hozzá a radikális álláspontok megerősödéséhez” – fogalmaznak.

A civilek kettős mércével vádolják a CSM-t, ugyanis a bírák nem hallatták hangjukat akkor, amikor a monarchiapártiak vetettek fel a székelyföldiek autonómiatervezetéhez hasonlítható alkotmánymódosítási témákat. Emlékeztetnek, hogy a köztelevízió is hetente sugároz egy nyíltan monarchiapárti műsort.  

Következésképpen felszólítják a CSM-t, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolójaként kezdeményezzen közvitát az igazságszolgáltatás olyan természetű átszervezéséről, amely magába foglalná azokat a kisebbségvédelmi kitételeket is, amelyek alkalmazására Románia is vállalkozott az idevágó nemzetközi szerződések aláírásával.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »