Kirúgják a kormányszóvivőt

Meneszti miniszterelnök a kormány szóvivőjét. Mirel Palada utódja Corneliu Calotă lesz – írta szerdán a Mediafax kormányzati forrásokra hivatkozva.

Victor Ponta a hírügynökség szerint azért válik meg a botrányos megnyilvánulásai miatt korábban sokat bírált szóvivőtől, mert az Egyesült Államok megbízott bukaresti nagykövetét is ledöbbentette Palade magatartása.

A szóvivő legutóbb azzal váltott ki felháborodást a hazai médiában, hogy egy Facebookos bejegyzésében azt írta: „eletronikusan kivégezné” az ellenzéki újságírókat. Ezt Dean Thompson nagykövet a Gândulnak kedden adott interjúban „csúnya megnyilvánulásnak” nevezte. A diplomata az eset nyomán felkérte a kormányt, hogy tanúsítson nagyobb tiszteletet a sajtóval szemben.

Victor Ponta augusztus 18-án maga is bírálta beosztottja megnyilvánulását. A sajtónak akkor azt nyilatkozta, hogy választás elé állította Paladát: vagy betartja a szóvivői tisztség követelményeit, vagy távoznia kell.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »