Eltávolíttatnák Tőkés László irodájáról a székely zászlót

A nagyváradi polgármesteri hivatal eltávolíttatná a székely zászlót  Tőkés László európai parlamenti képviselő helyi képviselői irodájáról, a politikus bírósághoz fordul az ügyben – ezt maga Tőkés László közölte kedden.

A Fidesz-listán megválasztott erdélyi EP-képviselő Nagyváradon tartott sajtótájékoztatót. Az MTI-hez eljuttatott közleményben emlékeztetett, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetei júniusban szimbolikus politikai gesztussal tiltakoztak Nagyváradon az újabban előforduló, magyarsággal szembeni jogtiprások ellen.

Akkor Tőkés László kitűzte a székely zászlót EP-képviselői irodájának erkélyére ezzel jelezve a partiumiak szolidaritását a székelyekkel. Székelyföldön ugyanis a román hatóságok tiltják a székely zászló kifüggesztését középületekre és közterekre.

Tőkés László augusztus 21-én szabálysértési jegyzőkönyvet kapott az erdélyi város önkormányzatának hatáskörében lévő helyi rendőrségtől, amit egy nappal korábban állítottak ki Nagyvárad polgármestere és főépítésze nevében.

Ebben az elöljárók felszólították Tőkés Lászlót, hogy egy héten belül „semmisítse meg” irodájának falára kitűzött „reklámzászlót”, mivel kitűzésére nem kért és kapott engedélyt a polgármesteri hivataltól. Az önkormányzat 30 ezer és 50 ezer lej közötti pénzbírságot helyezett kilátásba.

Tőkés László szerint az elöljáróság intézkedése és „ügybuzgalma egyszerre nevetséges és felháborító”. „Azt állítani a székely zászlóról, hogy egy törvénytelenül kitűzött reklámlobogó, vagy valódi, vagy tettetett tudatlanságra vall” – véli az EMNT elnöke, aki nem tartja véletlennek az irodája falán lobogó jelkép elleni hatósági intézkedést, illetve annak jogi indoklását, ugyanis Marosvásárhelyen hasonló törvényi hivatkozással próbálják leszedetni a kitűzött székely zászlókat.

Az EP-képviselő közigazgatási bíróságon támadja meg a szabálysértési jegyzőkönyvet, és kéri annak érvénytelenítését – olvasható a közleményben.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »