A francia elnök kiállt gazdaságpolitikája mellett

A gazdaságpolitikai vita miatt kialakult francia kormányválság határozta meg hétfőn a Párizs német megszállás alóli felszabadulásának hetvenedik évfordulójára rendezett ünnepségeket, amelyeken Francois Hollande államfő a második világháború utáni és a jelenlegi helyzet között vont párhuzamot.

„Semmit sem fogunk erőfeszítés, lemondás és bátorság nélkül elérni” – hangsúlyozta a köztársasági elnök hétfő este a fővárosi városháza előtt szakadó esőben rendezett megemlékezésen. „Az ellenállók egy olyan igazságos társadalmat akartak, amely minden erejét a fanatizmus legyőzésére fordítja. Egy olyan társadalmat, amelyben a vállalkozások legitim ambícióit a szociális garanciák kiegyenlítik. Ma is erre a célra kell minden erőnket koncentrálni: Franciaország versenyképességének helyreállítása, függetlenségének biztosítása, valamint annak érdekében, hogy legyőzzük az egyenlőtlenségeket a társadalmi kohézió megtartása érdekében” – tette hozzá Hollande.

A köztársasági elnök a vállalati adóterhek könnyítésére meghirdetett gazdaságpolitikára utalt, amelyet a baloldalon sokan vitatnak. Köztük Arnaud Montebourg eddigi gazdasági miniszter, aki hétfőn bejelentette: nem lesz tagja a kedden megalakuló új kormánynak.

Hollande hétfőn reggel „az általa meghatározott irányvonallal összhangban álló” új kormány alakítására kérte fel Manuel Valls miniszterelnököt, így kényszerítve ki azon miniszterek távozását, akik nem értenek egyet az elnök gazdaságpolitikájával. A gazdasági miniszter a hétvégén a kormány által elfogadott megszorító intézkedéseket bírálta, és arra szólított fel, hogy a Németország által szorgalmazott költségvetési fegyelem helyett inkább a fogyasztást és a beruházásokat támogassák.

A köztársasági elnök délelőtt a nyugat-franciaországi Sein-szigetén emlékezett meg azokról az ellenállókról, akik 1940 júniusában csatlakoztak Charles de Gaulle tábornok mozgalmához Londonban.

Sein-szigetének az az üzenete, hogy nincs olyan veszély, nincs olyan nehézség, amelyet ne tudnánk leküzdeni, ha megvan hozzá az akarat és az összefogás – fogalmazott az államfő a kormányválságra utalva.

Hollande este a párizsi prefektúrán felavatta azt az emléktáblát, amelyet az ellenállók oldalára átállt rendőrök tiszteletére készítettek.

Az ünnepség a városháza előtti téren a második világháború legjelentősebb eseményeit megidéző hang- és fényjátékkal zárult, amelyhez 160, nyilvánosan most először látható archív felvételt használtak fel a szervezők.

A világháborús franciaországi megemlékezések júniusban a normandiai partraszállás évfordulójával kezdődtek és Párizsban értek véget, ahova 1944. augusztus 25-én De Gaulle kérésére az amerikaiakkal együtt Philippe Leclerc tábornok parancsnokságával a második francia páncélos hadosztály is bevonult, és felszabadította a fővárost a német megszállás alól. A bevonulás előtt egy héttel, a szövetséges csapatok előrenyomulását kihasználva, a francia ellenállás erői és a rendőrök felkelést robbantottak ki.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »