Magyarellenes párt létrehozására készül egy román képviselő

Nacionalista, magyarellenes párt megalapítását jelenti be csütörtökön Bogdan Diaconu szociáldemokrata (PSD) képviselő – írta szerda este a HotNews.

A portál értesülései szerint a politikus azért teszi meg ezt a lépést, mert Victor Ponta pártelnök-kormányfő kilátásba helyezte, hogy kirúgják a PSD-ből, ha tovább rontja a légkört a kormánykoalícióban. Diaconu ugyanis rendszeresen közöl a sajtóban magyar- és RMDSZ-ellenes publicisztikát, s több törvénytervezete is a romániai magyar közösség ellen irányul.

A képviselő szerdán a Facebook-oldalán beharangozott csütörtökre egy „eseményt”, amelyről azonban nem árult el részleteket. Ám sejteti, hogy mi várható. „Holnaptól lesz mitől tartaniuk a magyar szélsőségeseknek, az RMDSZ-szel az élen!” – írta bejegyzésében.

Bogdan Diaconu magyarellenes kirohanásait az RMDSZ is szóvá tette a koalícióban. Borbély László korábban lapunknak elmondta, tudomására hozták a miniszterelnöknek, hogy tűrhetetlennek tartják a politikus magatartását.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »