Ő lehet az új szlovén miniszterelnök

Miro Cerart, a szlovéniai előre hozott parlamenti választások győztesét kérte fel kormányalakításra kedden Borut Pahor szlovén államfő.

A szlovén sajtó beszámolói szerint a ljubljanai parlament várhatóan jövő kedden dönt arról, támogatja-e a jelölést. A 90 fős alsóházban 46 képviselőnek kell támogatnia a jelölést ahhoz, hogy Cerar beülhessen a kormányfői székbe.

A július 13-i választásokat követő koalíciós tárgyalások során a balközép Miro Cerar Pártja három másik politikai tömörüléssel jutott megegyezésre: a balközép Szlovén Nyugdíjasok Pártjával (DeSUS), a Szociáldemokratákkal és az Alenka Bratusek lemondott miniszterelnök által alapított szövetséggel (ZaAB). A tervezett négypárti koalíciónak 56 képviselője lesz a parlamentben.

Az ellenzéki jobbközép Szlovén Demokrata Pártnak 21 képviselője lesz az új ciklusban. Az újonnan alakult Egyesült Baloldal (ZL) hat, a kereszténydemokrata Új Szlovénia (NSI) pedig öt képviselőt tudott a parlamentbe juttatni.

A leendő kormánnyal kapcsolatban Cerar korábban azt hangsúlyozta, hogy a kabinet munkájába a legjobb szakembereket szeretné bevonni, olyan személyeket, akik függetlenek a politikától. Neveket azonban nem közölt.

Az új kormány legsürgetőbb feladatai között Cerar az állami vállalatok privatizációját, a pénzügyi konszolidációt, az egészségügy reformját, valamint a szociálpolitika, a tudomány és a kultúra helyzetének javítását említette. A kormány legfontosabb céljai között említette a jogállamiság megerősítését és a gazdasági válságból való kilábalást is.

A szlovén sajtó értesülései szerint a Cerar-kabinetnek 16 minisztériuma lesz.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »