Román nemzetállamban gondolkodik a német-román elnökjelölt

Nem ért egyet az etnikai alapú régiósítással és az egységes román nemzetállam híve a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje. Erről Klaus Johannis a jelöltként történő hivatalos nevesítése utáni első tévéinterjúban beszélt hétfő este.

„Nem vezet eredményre, ha a közigazgatási régiók határai egybeesnek az etnikai határokkal. Az egységes román nemzetálla híve vagyok. Nem hiszek az etnikai alapú régiósításban” – jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva Nagyszeben szász polgármestere.

Az államfőjelölt ezzel megerősítette egy korábbi interjúban adott nyilatkozatait. Akkor arról is beszélt, hogy a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód területén mindig lehet javítani, de korrektnek kell lenni a román állammal szemben, és el kell ismerni, hogy Románia pozitív modell Európában abban, ahogyan bánik nemzeti kisebbségeivel.

Maszol.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »