Ebola-fertőzés gyanújával kezelnek egy román férfit

Ebola-fertőzés gyanújával kezelnek egy férfit a dél-romániai Ploiesti-ben – közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség.

A hírügynökség „egészségügyi forrásokra” hivatkozva jelentette, hogy az 51 éves férfi július 25-én tért vissza Nigériából, és súlyos hasmenéssel, vért tartalmazó széklettel utalták be a ploiesti-i kórházba.

A név nélkül nyilatkozó forrás szerint a férfit az esetleges Ebola-fertőzések kezelésére kijelölt bukaresti Matei Bals Intézetbe szállítják.

Orvosai azt sem zárják ki, hogy a férfi nem Ebola-, hanem maláriafertőzésben szenved. Erre utal az a tény, hogy egyelőre lázmentes.

A román egészségügyi tárca pénteken csekélynek tartotta annak a valószínűségét, hogy az Ebola-vírus Romániában is megjelenjen.

Az eddigi vizsgálatok nem erősítették meg a fertőzésgyanút a Németországban kezelt betegnél

Nem erősítették meg az Ebola-fertőzés gyanúját a vasárnap reggelig elvégzett vizsgálatok annak a férfinak az esetében, akit a halálos betegségre utaló tüntetek miatt kezelnek Németországban.

A hamburg-eppendorfi egyetemi klinika (UKE) szóvivőjének tájékoztatása szerint a páciens vasárnap reggel óta már nincs elkülönítőben.

A 28 éves férfi a Nyugat-Afrikában gyorsan terjedő járvány egyik gócpontjaként számon tartott Sierra Leone fővárosából, Freetownból érkezett Hamburgba csütörtökön, és szombaton került kórházba magas láz és hányinger – az Ebola jellemző kezdeti tünetei – miatt.

A Bild című lap online kiadásában megjelent beszámoló szerint a férfit mentőautóval szállították egy klinikára, és amikor kiderült, hogy  Ebolával fertőzött térségből érkezett, és nem tudta megmondani, hogy  érintkezett-e a vírussal fertőzött betegekkel, elkülönítőbe helyezték, majd szombat késő este rendkívüli biztonsági intézkedések mellett átszállították az UKE különleges betegségekkel foglalkozó osztályának elkülönített részlegébe.

A Bild vasárnapi kiadása, a Bild am Sonntag szerint a hamburgi esettől függetlenül a napokban egy Ebolával fertőzött beteg érkezhet kezelésre Németországba. Részleteket még nem tudni, csak annyi sejthető, hogy egy nőről van szó – írta a lap. Értesülését egyelőre az egészségügyi minisztérium és a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) sem erősítette meg.

Amennyiben a lapértesülés helytállónak bizonyul, Németország lehet Spanyolország után a második európai állam, ahol Ebola-beteget kezelnek. Madridban, Spanyolország fővárosában csütörtök óta egy misszionáriust kezelnek, aki Libériában fertőződött meg a halálos vírussal.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint már majdnem ezer ember vesztette életét a márciusban Guineában kezdődött, azóta pedig Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt Ebola-járványban. A WHO pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a nyugat-afrikai járványt.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »