Megreformálnák a bevándorlási törvényeket Franciaországban

Megfelelő francia nyelvtudás nélkül nem jár majd hosszútávú vízum, sem állampolgárság. Az új törvény a megalkotói szerint a társadalmi beilleszkedést segítené elő. A reformok kiterjednének a „tehetség vízumra” és a menekültkérdés megoldására is. A kormány reméli, a külföldiek is belátják majd, hogy az integrációs intézkedés az ő javukat hivatott szolgálni.

Franciaország továbbra is dobogós az EU bevándorlási statisztikákat illetően: noha csak a harmadik helyen áll a 28 tagállam közül, mégis megelőzi a fő célpontnak titulált Egyesült Királyságot. A 165 ezer európai uniós menedékkérőből 16 ezer Franciaországban szeretne letelepedni, amire engedélyt is kapnak, állampolgárságot pedig körülbelül évente százezer ember kap. Csak Svédországnak és Németországnak sikerült megelőznie a franciákat ebben a kérdésben. A jövőben azonban változhat ez a trend, a francia kormány ugyanis újabb bürokratikus akadályokat gördít a bevándorlók elé.

Hivatalos közleményben jelentette be a francia kormány, hogy ezentúl bizonyított nyelvtudással kell rendelkezniük azoknak, akik hosszútávon Franciaországban képzelik a jövőjüket. A törvény célja, hogy a bevándorlók sikeresebbek legyenek mindennapi életük során. Eddig is tesztelték valamilyen szinten a nyelvtudást, de ezentúl államilag elismert nyelvvizsgabizonyítvány vagy francia diploma szükséges majd az eljárás elindításához, amellyel egyben a vizsgát lebonyolító kormánytisztviselők terheit is csökkentenék.

A belügyminisztérium becslése alapján körülbelül egymillió olyan külföldi él az országban, aki nem beszéli a francia nyelvet. A Les Echos francia gazdasági lap közölt egy jelentést, amelyből kiderült: a kormány 60 millió eurót kíván a szóban forgó migránsok nyelvoktatására és integrációjára fordítani. 

Manuel Valls miniszterelnök még belügyminiszterként kezdett el foglalkozni a törvény kidolgozásával, szerinte az intézkedés egy mélységesen vitatott téma pragmatikus és ésszerű megközelítését szolgálja.

A jogszabály főbb pontjai a következők: mivel a legtöbb bevándorló egy évre szóló „carte de sejour” tartózkodási engedéllyel él az országban, ennek az időtartamát négy évre terjesztenék ki, jelentősen csökkentve ezzel is a papírmunkát. Ez azonban egy nyelvtanfolyamot és az állampolgársági ismereteket is tartalmazná, megkönnyítve a továbblépést, azaz a tíz évre szóló engedély megszerzését. Létrehoznának továbbá egy olyan  “Talent passport” vízumot, amelyre különös tehetségek, művészek, sportolók, üzleti vezetők lennének jogosultak, hogy ezáltal könnyebben élhessenek Franciaország területén. Azt várják az intézkedéstől. hogy rendet tegyenek a mostanra elég kuszának bizonyult letelepedési kérelmek között. Ezenkívül lerövíditenék a menedékjogi kérelmekre való várakozási időt kilenc hónapra, mivel most a legtöbb szíriai, és afganisztáni menekültnek minimum két évig kell várakoznia, mire az ügymenet a végére ér. A jogszabály ezen kívül védené a hajléktalan menedékkérőket, és a tervek szerint lakhatást biztosítana nekik, valamint probléma esetén államilag fizetett ügyvédet is kirendelne melléjük.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter nemrég kijelentette, hogy az ország külvilágtól való elzárkózásáról szóló előítéletek csökkentek. Egyben hangsúlyozta annak fontosságát, hogy „Franciaország a bevándorlók földje kell, hogy maradjon.”

A bevándorlók jogait védő csoportok szerint az új törvény az illegális bevándorlás elleni megszállott küzdelmet tükrözi, de alapvető változás nem fog történni a migránsok jogaival kapcsolatban, a La Cimade menekültügyekkel foglalkozó civil szervezet pedig annak a véleményének adott hangot, hogy „marad a politikai elnyomás”.

Az új szabályok 2015 januárban lépnek érvénybe.

Zsoldos Diána

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »