A CIA nem a szenátus komputereit kutatta át

Az nyilvánvaló, hogy a Központi Hírszerző Ügynökségnél (CIA) valaki túllépte a hatáskörét, de téves az a megfogalmazás, miszerint az ügynökség a szövetségi felsőház számítógépeit kutatta volna át – jelentette ki a CNN-nek vasárnap Mike Rogers, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke.

Rogers rámutatott, hogy amikor a szenátus a CIA vitatott fogva tartási és vallatási módszereiről folytatott vizsgálatot, akkor a törvényhozás alkalmazottai olyan „biztonságos” számítógépeken végezték a kutatómunkájukat, amelyet a CIA bocsátott a rendelkezésükre, az általa ellenőrzött területen.

„Ne feledjék, ezek nem a szenátus komputerei, hanem a CIA-nál lévő CIA-komputerek voltak” – hangoztatta a képviselő.

„Valakit felelősségre kell vonni, mert ez komoly ügy. De nem hiszek annak a konspirációs elképzelésnek, amely szerint (a hírszerzők) a két ház szakbizottságainak számítógépei után akartak volna kémkedni. Ez természetesen tűrhetetlen (volna), és úgy gondolom, hogy bűncselekmény lenne” – tette hozzá.

John Brennan, a CIA igazgatója múlt csütörtökön bocsánatot kért a szenátus hírszerzési bizottságának vezetőitől, miután a belső főellenőri vizsgálat megállapította, hogy a CIA alkalmazottjai átvizsgáltak a szenátus alkalmazottjai által használt komputereket. Brennan felállított egy elszámoltató testületet, amely ki fogja vizsgálni az érintett CIA-tisztviselők magatartását, és szükség esetén meg fogja fenyíteni őket.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »