A román hírszerzés az autonómia megakadályozásán munkálkodik

A román hírszerzés feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén – derült ki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatójának egy hétfői nyilatkozatából.

George Maiorral az adevarul.ro portál készített interjút, amelyet interneten is közvetítettek. Egyebek között arról kérdezték, hogyan értékeli a magyar miniszterelnöknek a Tusnádfürdőn szombaton mondott beszédét, és Orbán Viktor azon politikáját, „amellyel megpróbálja visszaadni a magyarok meggyőződését, hogy ők egy, fontos dolgok megvalósítására képes nagy nemzetet alkotnak”.

George Maior azt mondta: a SRI igazgatójaként nem akarja kommentálni Orbán Viktor szavait, de azon van, hogy „ez a propaganda” ne alakuljon át konkrét cselekvéssé Románia területén. „Azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul” – jelentette ki a román hírszerzés igazgatója.

George Maior megjegyezte: hibának tartja azokat a kísérleteket, amelyek a 19 századra emlékeztető nacionalizmussal próbálják feléleszteni a nemzeti büszkeséget a 21. század globalizált világában. Hozzátette: nem feltétlenül Orbán Viktorra utal.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »