Jobban bíznak a titkosszolgálatokban, mint a bankokban

Növekedett Romániában a korrupcióellenes harcban részt vevő intézményekbe, a korrupcióellenes ügyészségbe (DNA) és a hírszerző szolgálatba (SRI) vetett bizalom – közölte hétfőn az Adevărul című lap egy általa rendelt közvélemény-kutatás eredményeit ismertetve.

Az INSCOP közvélemény-kutató intézet legutóbbi, májusi hasonló felméréséhez képest a DNA másfél százalékkal, míg a – korrupciós ügyek leleplezésekben kulcsszerepet játszó – lehallgatásokat végző SRI egy százalékkal javított megítélésén: mindkét intézményben a megkérdezettek 49 százaléka bízik.

A lap ezt azzal hozza összefüggésbe, hogy a májusi európai parlamenti választásokat követően a román közélet elsősorban a korrupciós botrányoktól és nagy leleplezésektől volt hangos.

A hadsereg áll az élen

Az állami intézmények közül a hadseregnek van a legmagasabb, 67 százalékos bizalmi indexe Romániában, amelyet a bizalmi rangsorban a csendőrség követ 61 százalékkal. A legkevesebben a parlamentben (16 százalék) és a politikai pártokban (13 százalék) bíznak.

A nem állami intézmények közül az egyházban bíznak a legtöbben, ám ennek megítélése tavaly óta 69 százalékról 61-re romlott. A sajtó (36 százalék) és a civil szféra (28 százalék) a középmezőnyben helyezkednek el, míg a romániai felnőtt lakosság a szakszervezetekben (23 százalék) és a bankokban (16 százalék) bízik a legkevésbé.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »