Százezer ember veszítheti el állását a közszférában

Az elkövetkező időszakban Szerbiában várhatóan körülbelül százezer embert bocsátanak el a közszférában. A szakemberek azt tanácsolják, először állapítsák meg, hol a felesleg és melyek azok a munkahelyek, amelyekre voltaképpen semmi szükség.

Lazar Krstić lemondásának egyik oka, hogy a kormány nem volt hajlandó legkevesebb 160 ezer embertől megválni a közszférában. Persze, azzal mindenki tisztában van, hogy nincs gazdasági fellendülés anélkül, hogy a közszférában ne bocsátanának el senkit. A B92 annak járt utána, milyen is lesz ezeknek az elbocsátásoknak a forgatókönyve.

Még nem tudni, mikor kezdődnek meg az elbocsátások a közszférában. Az viszont ismeretes, hogy néhány évig is eltart majd, s legelőször az állami ügynökségeknél és alapoknál, a közvállalatokban, a községi közigazgatásban dolgozók maradhatnak munka nélkül, de az állami tulajdonban lévő társadalmi vállalatok dolgozói is.

Először is egy alapos rendszerezést kell elvégezni arra vonatkozóan, hogy hol van felesleg, mondja Nikola Altiparmakov, a Fiskális Tanács tagja.

„Nagyjából tudjuk, hogy felesleg mutatkozik a tanügyi dolgozók, a helyi közigazgatásban foglalkoztatottak, az egészségügyben foglalkoztatott nem egészségügyi munkát ellátó dolgozók esetében. Részletesen rendszerezni kell, s a következő néhány évben el kell kezdeni a racionális rendszerbeli elbocsátásokat” – mondja Altiparmakov.

Miladin Kovačević közgazdász úgy véli, szükség van a munkahelyek relokációjára is, mert egyes helyeken éppenséggel hiányzik a munkaerő.

A becslések szerint a közszférában körülbelül százezer dolgozótól kellene megválni. Felmerül a kérdés, hogy azok kerülnek-e utcára, akiknek valóban kellene, vagy azok, akiket senki nem véd.

„Azokkal kell kezdeni, akiket nem racionális okokból foglalkoztatnak. Ezt mindenképpen valamilyen rendszer alapján kell elvégezni, mert ha nem így csinálják, a probléma néhány éven belül visszatér, s még nagyobb lesz” – véli Altiparmakov.

Kovačević másfelől úgy véli, kevésbé fontos kritérium, hogy kit milyen módon foglalkoztatnak, inkább az a fontosabb, hogy szükség van-e arra a munkahelyre.

Az átlagfizetések az állami szektorban közel negyven százalékkal magasabbak, mint a gazdaság többi részében. A köztisztviselők számának csökkentésével több százmillió euróval kevesebbet kellene elkülöníteni a költségvetésből.

A szerbiai közvállalatokban legkevesebb 4200 ember van igazgatói pozícióban. Csak az EPS-ben hatszáz magasan fizetett igazgató van. Az EPS-ben 75 ezer dinár az átlagfizetés, ami egy szerbiai átlagpolgár bérének a duplája, mondta a közelmúltban Dušan Vujović gazdasági miniszter.

A Szerbiai Munkaadók Uniója úgy véli, Szerbiában a közszférában elegendő lenne 200 ezer dolgozó, ezzel szemben most 635 ezren vannak.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »