Megvéd-e a kamera lencséje?

A rövid áramszünet ellenére nagy érdeklődés övezte Virágvölgyi István, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai igazgatójának és Feledy Botond, a Kitekintő alapítójának a háborús újságírásról és fotózásról szóló beszélgetését a Gombaszögi Nyári Táborban.

A teltsátras eszmecsere során kitértek az elmúlt száz évben történt háborúk és fegyveres konfliktusok megörökítésének történetére, a technikai fejlődésre és a jelenlegi háborús fotózás dilemmáira. 

Egykor és most

A fotográfia hajnalán, a krími háborúban még beállított képekkel és szekérnyi méretű felszereléssel készültek a képek. Az első világháborúban megindult a tömegtermelés, a hivatalos profi tudósítók megjelenése és a zsebkamerák feltalálásával azonban jelentősen átalakult a fotózás jellege. Az elmúlt száz évben az attitűd nem változott, de a körülmények annál inkább. A technikai fejlődés ellenére, ma már nem feltétlenül készülhetnek el azok a képek, amelyek régen, vagy ha el is készülnek, nem kerülnek nyilvánosságra. Egyrészt megváltozott az etikai környezet, így például a halál ábrázolása bizonyos esetekben tabunak számít. Másrészt szigorúbbak lettek a körülmények, a katonák nem feltétlenül engedik meg egy-egy fotó elkészítését.

CNN-hatás

Felmerül a kérdés, hogy az elkészült képek, videók és élő közvetítésben leadott felvételek, milyen érzelmeket váltanak ki és hogyan alakítják a társadalmi hangulatot? Vitathatatlan, hogy 1992-ben a CNN által közvetített szomáliai partraszállás az amerikai erők által drasztikusan megváltoztatta a hazai közvéleményt. Napjainkban is találkozhatunk hasonló példákkal. Az arab terroristák által feltöltött videók a kardos kivégzésekről komoly pszichológiai hatást gyakorolnak az össztársadalomra.

Utórengés

Korunk háborús fotózásának dilemmái közé tartozik a felsoroltakon túl az a morális kérdés, hogy a kiküldött riporterek az átélt traumákat gyakran képtelenek feldolgozni. A poszttraumás stressz (PTSD) létét sokáig nem fogadták el, azonban idővel egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem csak a fronton harcoló katonák, hanem a helyszínről tudósító riporterek is kezelésre szorulnak hazatérésük után, hogy a megtapasztalt szörnyűségek ne kísértsék őket. Ez a jelenség a tudósítók között is tabunak számít. Mindezek fényében vajon megéri-e a fizikai és pszichés kockázatot egy-egy világot bejáró felvétel?